Vysocky Nikolett

Vysocky Nikolett

napközis tanító
3. osztály

Középiskolai éveim után a közgazdaság irányába sodort az élet. Már fiatalon vigyáztam gyerekekre és az egyetem befejezése után asszisztensi munkám mellett, ez a tevékenységem megmaradt. Akkor döntöttem úgy, hogy otthagyom a pályát, amikor arra eszméltem, hogy a “mellékállásomban” lelem igazán örömöm.

Mindig is érdekelt a pedagógia és a pszichológia, azon belül is legjobban a gyermeklélektan. 2018-ban kezdtem meg tanulmányaimat az ELTE Tanító- és Óvóképző karán, és szerencsésnek mondhatom magam, mert ugyanebben az évben kerültem közelebb a Zuglói Waldorf Iskolához. Még középiskolai éveim alatt találkoztam először a Waldorf-pedagógiával, és mikor elkezdtem tanulmányaimat, tudtam, hogy ez lesz az én utam.

Számomra fontos, hogy a tanulás jó élmény legyen, és az egyént figyelembe véve valósuljon meg. Az iskola legyen a gyerekek és felnőttek számára biztonságos és szeretettel teli hely, mivel tudjuk jól, hogy meghatározó szerepet tud betölteni az ember életében.

Az egyetem befejezése után terveim közt szerepel a Waldorf-képzés elvégzése.