

Waldorf Olimpia
– az együttműködés és kitartás ünnepe
A waldorfos ötödikesek ünnepi olimpia játéka egy varázslat, mely régóta minden évben megszületik.

Márton-nap
– a fény és lámpások ünnepe
“Lámpa, lámpa fényes lámpa,
Fényed szívemet bejárja,
Viszlek ünnepelve,
Víg énekre kelve.”
Márton-napi ünnepünkön novemberben végigjárjuk utunk, amelyen Szent Márton története elevenedik meg a mindenkori 6. osztály állóképeiből, majd a tűz köré gyűlünk. A tűznél, amely fényt és meleget ad nekünk, együtt énekelünk, valamint megosztjuk egymással az előző napon megsütött cipóinkat.
„Bátran találkozom a sötétedő ősszel, mert a fényt és meleget őrzöm a szívemben.”

Római tábor
– az igazságosság és jogosság ünnepe
A mindenkori hatodikosok történelem epochájának tananyaga körülbelül 2000 évet ölel át, benne a római történelmet. A témával iskolai keretek között való ismerkedés mellett a gyerekeknek lehetőségük van egy átfogó, élményszerű tapasztalásra is a diósjenői Marcus Aurelius Római Légiós Táborban.
A tábor a római földrajzzal, irodalommal, kultúrával, nyelvvel, tudománnyal, művészettel, építészettel és persze történelemmel való ismerkedést egészíti ki, mélyíti tovább, mely végén az átszellemült „ünnepi” csata méltó lezárása az időszaknak.
A 2022-es év táboráról készült alábbi kis videó ízelítőt ad, ahogy akkori hatodikosaink, mint jól szervezett római légiósok hogyan vívtak megsemmisítő csatát a barbár (szülői) haddal szemben.

Föld napja
– tisztítsuk és szépítsük meg környezetünket
