Zuglói Waldorf Iskola

Zuglói Waldorf Iskola logó
Korom Attila

Korom Attila

szaktanácsadó

zene

Pedagógus családban születtem, ahol erős volt a művészi véna: így már gyerekként, a családban tanulhattam zenét. Alapszinten, zongorán, furulyán, dobon, hegedűn, klasszikus gitáron tanultam. Később a gitározás lett a fő irány előbb a rock, aztán a folk, később a világzene felé orientálódtam. A hegedűn az erdélyi népzenében találtam a gyökereim.

14 évesen már magam is szereztem zenéket, írtam szövegeket és mire elértem a nagykorúságot, több zenekarom ismertté vált. 

20 évesen egy gyerekműsor szereplője és zeneszerzője lettem, itt foglalkoztam először gyerekek zenei képzésével. Ettől kezdve valamilyen formában mindig jelen volt a tanítás az életemben. Később külföldre költöztem, 7 évig Portugáliában éltem, ahol megismerkedtem a Waldorf iskolákkal. Portugáliában vettem részt először zene terápiás munkában és olyan zenélésben, aminek az elsődleges célja a lélek felszabadítása, harmonizálása. 

Magyarországra visszaköltözve éltem a lehetőséggel, hogy Waldorf iskolában taníthassak. 5 éve vagyok Waldorf zenetanár. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy a gyerekek általában lelkesednek az óráimért, vagyis a zenéért. A munkámat kis zenekarok, koncertek fémjelzik, de számomra nem a produkciókon, hanem az alkotó folyamatokon van a hangsúly. Három iskolában vezetek ukulele és gitár szakköröket és tartok kiscsoportos különórákat. A Zuglói Waldorf Iskolában otthonomra találtam az iskolai zenekarban, a Zenekörben is.

Az a célom, hogy a gyerekeknek átadjam a zene iránti szenvedélyem: a zene varázslatát. A zene harmonizál, felszínre hozza és kreatívvá teszi az érzelmeket, a zene finoman gyógyítja a lelket.