
Látos Eszter
fenntartó egyesületi titkár
Eredetileg közgazdász végzettséggel főiskola végétől orvoskommunikációval foglalkoztam egy multinacionális vállalatnál, de mindig is kerestem a kapcsolatot valami mással. Így azért van egy pedagógiai asszisztensi és egy népi játszóházvezetői “papírom” is, amit reméltem, hogy három fiam mellett a mindennapi gyakorlatban tudok majd hasznosítani.
2016 szeptemberében legnagyobb fiammal kezdtük az első induló osztályt, gyakorlatilag semmilyen Waldorfos múlttal. Miután az iskola életébe önkéntelenül is gyorsan bevonódtam, a fenntartó Egyesülethez hivatalosan 2016 végén csatlakoztam – mint első szülői társult (nem alapító) tag, 2023-tól pedig hivatalosan egyesületi titkárként igyekszem támogatni a fenntartói kör munkáját.
Kisebb nagyobb sikerek és kudarcok váltják egymást számomra folyamatosan a mindennapokban abban a változatos emberi közösségben, sajátos jogi-gazdasági környezetben és alapvetően változó világban, melyben iskolánk működik. De az egyesületi munka minden nehézsége ellenére jó élmények sora számomra: az a támogató (munka)közösség, amik vagyunk és az a produktív, gyerekeinkért, mint jó célért folyó tartalmas és értékes munka, amit csinálunk. Mint (állítólag) lefutni a Maratont: jólesően fárasztó érzés és büszkeség mindez számomra, amivel hiszem, hogy a gyerekeimnek példát is tudok mutatni.